Rólunk

Mi a specialitásunk? Több szem, többféle látásmód, változatosabb képek. Mindenkinek van egy kedvenc témája, amiben jobb, mint a másik. Nagyon hasonlóan szemléljük a világot a fényképezőgép mögött, mégis az a kis plusz mindenkinél más és más. A következő néhány mondatban megismerhettek minket.

Bodnár Juci

“A fotózást sok társamhoz hasonlóan én is filmes géppel kezdtem, persze ez még inkább csak próbálkozásnak nevezhető, vagy még annak sem, ugyanis gyakran lemaradt egy-egy ember lába, keze, vagy rosszabb esetben a feje. Jóval később vettem meg az első és azóta is használt tükrös gépemet, ami sok nehéz helyzetben segített már ki. A fotózás kezdetben nekem is a természetfotót jelentette, hiszen nincs is annál jobb, ha az ember hajnalban, napkelte előtt egy erdőben bóklászik a barátaival, és várja azt a “bizonyos” pillanatot. Hamar rájöttem viszont, hogy ettől nagyobb kihívást jelent számomra, az emberek fotózása. Igyekeztem ellesni, hogyan is lehet ezt jobban csinálni. Azóta még mindig lélegzetvisszafojtva nézem a fotóalanyok reakcióit, hogy vajon mit reagálnak az őket ábrázoló képeimre. Örömmel tölt el, hogy a barátaimmal a hobbink lett a munkánk.”

 

Ecsedi Balázs

“A fényképezés már gyerekkorom óta érdekel. Akkoriban egy kis filmes gép hozta meg a kedvemet hozzá, majd 2008-tól már digitálissal is próbálkoztam. Kisebb nagyobb kihagyással, de egyre nagyobb kedvvel barangoltam a fotózás világában. 2013-ban vettem meg az első tükrös gépemet, és azóta nincs megállás. Kiegészítő kiegészítőt követett. Szívesen fotózom éjszaka a csillagokat, vagy fekszem hajnalban az erdő mélyén a fűben, valami témára várva, de ugyanilyen lelkesedéssel fotózok egy rendezvényen, esküvőn, vagy étteremben. Igyekszem minden képet úgy elkészíteni, hogy amikor megmutatom a megrendelőnek, lássam az örömöt, az elégedettséget az arcán. Ez az igazi visszajelzés, ha jól csináljuk.”

Spéder Ferenc

“Az ősrobbanást kihagynám: 2010 óta foglalkozom tudatosan a fotózással, kezdetektől fogva a természetfotózás érdekelt a legjobban, ami az élővilág szeretetére vezethető vissza. Minden fotómmal a világ szebbik arcának megörökítése a célom, és képeimen keresztül a nézők felvillanyozása. Egy kép csak az elégedett nézővel válik egésszé! Ezért is igyekszem a lehető legjobbat alkotni. 2018-ra képesítés szintjén is fotóssá váltam, és repertoáromba az egyik legérdekesebb téma, az ember is belépett. Legyen a legkisebb makrotéma, vagy egy rendezvény, a fotózás ugyanazt a kihívást jelenti, legfeljebb más eszközökkel.”